Damax
  • Kezdőlap
  • Rólunk
  • Hírek
  • Boraink
    • Galéria
    • Hol kapható?
    • Pályázat
    • Kapcsolat
    • Facebook

    Jolly a Kecskemét Város Bora verseny győztese

    Pénteken végre kiderült, melyik bor lett a Kecskemét Város Bora verseny első helyezettje. 25 termelő mintegy 72 mintával vett részt idén a megmérettetésen, ahol végül a Damax Kft. kecskeméti bortermelője, Dabasi Gábor vehette át Szeberényi Gyula Tamás alpolgármestertől a Kecskemét Bora címet, Cserszegi Fűszeres – Kövidinka fehérboráért.

    Kecskemétre jellemzően idén is a fehérbor dominált a versenyen, 41 minta érkezett be ebből a fajtából. Emellett 14 fajta rosé, 4 kadarka és 13 vörösbor került a zsűri elé. A minták értékelése után 18 aranyérem született - ebből kettő kiemelkedő: egy kadarka és egy olaszrizling. Kiosztásra került 20 ezüstérem és 20 bronz valamint 19 oklevél. Három bizottság kóstolta a mintákat és az összesített vélemények alapján születtek meg az eredmények.
    A fajtaösszetételben - a hagyományoknak megfelelően - a cserszegi fűszeres, rajnai rizling, az irsai és olaszrizling voltak éllovasok ebben az évben. Ismét jelentkeznek a hungarikum fajták is: a pozsonyi fehér, a kövidinka és a kadarka. Évről évre egyre több az új nemesítésű szőlőfajta.

    A borászok közül jelen voltak, akik első ízben indultak a Város Bora címért, és volt olyan is, aki több mint 20 éve rendszeres résztvevője a versenynek. Ilyen borász Varga László is, aki magával is hozott két korábbi érmet, melyeket még a 80-as években kapott a várostól. 

    A Damax Kft. Cserszegi Fűszeres - Kövidinka 2016. - Nagyon profi bor. Szépen jelentkezik minden faja értéke, amit a tökéletes reduktív technológia kiemel. Tökéletes, szép, korszerű. Nagy bor! - írta a zsűri. 

    • Kezdőlap
    • Rólunk
    • Hírek
    • Boraink
      • Galéria
      • Hol kapható?
      • Pályázat
      • Kapcsolat

      Lakitelek, Felsőalpár tanya 3, 6065

      Adószáma: 11378714-2-03

      TEL.: +36 30 965 76 92

      E-MAIL: damax@t-online.hu

      © 2019 Copyright Damax Kft. Minden jog fenntartva.

      Készítette: faszamár.hu